CIRG az Ultrabalatonon

2017.  május  24.
A XI. Ultrabalaton 220 kilométeres távját a Semmelweis Egyetem több klinikai csapata is teljesítette, köztük a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika, a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika, valamint a II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika is. A futam Balatonaligáról rajtolt, egyéni indulóknak és csapatoknak egyaránt 32 óra állt rendelkezésükre, hogy körbefussák vagy biciklizzék a tavat.

  

A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika 12 fős dolgozói csapata – köztük egy kerékpáros kísérővel – először indult az Ultrabalatonon. A kardiológusokból és radiológusokból álló „CIRG” (Cardiovascular Imaging Research Group) nevű csapat célja, hogy felhívja a kardiovaszkuláris megbetegedések prevenciójának fontosságára a figyelmet – mondta Dr. Karády Júlia, a klinika PhD-hallgatója. Hozzátette, a csapat néhány tagja már edzettebb volt, a felkészülési idő alatt pedig sikerült a többiekkel is megszerettetni a futást. Már önmagában ez is egy sikerélménynek számít, a versenyen elért eredményre pedig kifejezetten büszkék – tette hozzá. 

 

http://semmelweis.hu/hirek/2017/05/24/az-egyetem-tobb-klinikaja-is-reszt-vett-az-ultrabalatonon/